Egyik nap felébredtem,
felöltöztem, s megreggeliztem.
Mikor mindennel készen voltam, elindultam,
s menet közbe álmomra gondoltam.

A nagy gondolkozásba, az útra nem figyeltem,
s egy jó nagyot orra estem.
Gondoltam, ma már rosszab nem lehet,
és minden megy tovább, mint az élet.

Amikor mentem át a zebrán,
felsohajtottam, picit sírván,
s nem figyeltem az utat,
s rajtam egy őrült autós átvágtat.

Fél komába hallom a mentő szirénáját,
s érzem, hogy valaki ölel át,
majd feltesznek a hordágyra,
és elundulunk a korházba.

Rémült szemek tapadnak rám,
de mire tovább gondolkoznák,
elájulok, s a halál szélén állok.
De végül megmentenek azorvosok.

Mikor beraktak egy szobába,
ott feküdt egy másik lány csodálkozva.
Nem merek hozzá szólni...
biztos kinevetne "hogy, hogy lehet így kinézni"

Szívroham jön rám,
mikor gyengéden hozzám szólván,
rám mosolyog, én vissza mosolygok,
elkezdünk beszélgetni, mint az öregasszonyok.

Elmeséli, hogy ő miért van kórházban,
"megverték őt 3-an"
Rajtam elsápadt a harag,
még pedig, nemis volt a legjobb barátom, ésmár így féltettem, s sápadt el rajtam a harag.

Az egész estét elbeszélgettük,
és jó sokat nevettünk.
Mikor megláttuk a felkelő napot,
meghallottuk a harangot.

Olyan szépek a hajnalok,
csak kár, hogy olyankor álmos vagyok...
Az az illatos erdő a korház mögött,
azok a gyönyörű harmatcseppek a füvön...

A felhők felett előbújik a nap,
ránk veti sugarait nap mint nap.
Nóri mellettem nagyokat ásított,
s haza vágyakozott.

Bár még marasztalták 2 hétre,
de ő már most hazatérne.
Én is mennék már szívesen,
de nem tehetem.

Teltek múltak a napok,
annyira honvágyam van, hogy majd meg halok,
Nóri már haza mehetett,
mikor összeesett!

Én sikítottam a nővérér, de lélek sehol,
nem tudom hol lehetnek, biztos valahol...
Nem tudom mit tegyek, felállni még nem tudok,
hangom elment, beszélni sem tudok.

Mit tegyek?
már nagyon remegek,
miattam fog lehet meghalni,
én meg ezellen nem tudok semmitse tenni!

Valahogy legalább a gombot elérném,
akkor a nővért kérném,
hogy jöjjön már, mert Nóri haldoklik,
végül testem lehajlik.

Mondom magamba: "valahogy oda kell kúsznom"
nem szabad várnom,
és csdák csodájára, megnyomom a gombot.
De addigre a barátom már halott.

Bejött a nővér,
sírva talált, Nóriból folyt a vér,
hívta az orvosokat, engem visszarakott,
de a szívem majd meg szakadott!

Őt kivitték,
a vért feltörölték,
egyedül maradtam,
szinte lelkileg meghaltam.

Bár vissza hozhatnám,
hülye vagyok! Előbb miért nem sikerült mán?
Ha sikerült, előbb miért nem,
mostmár nagyon fáj az életem!

Eltellt a plusz 3 nap nekem,
végre hazamehettem.
Kicsit túl csöndes volt a szobám,
túl puha volt a párnám.

Nézek a plafonra,
vissza térnek a Nóris emlékek arra,,
sírni kezdek,
és megint beleremegek.

Ha gyorsabb lettem volna,
most biztos itt velem szórakozna,
nevetnénk nagyokat,simogatnánk a macskákat.

Sajnos ez lett a vége,
majd elmegyek a temetésére..
Mindig gondolni fogok rá,
Mert volt legjobb barátot mondhatok rá.

Holnap már megyek utoljára ebbe a suliba,
és későn jövök haza,
nincs ezek után már ssemmitse csinálni,
csak a semmibe nézni, és ülni, és ülni, és ÜLNI!

Mikor épp elaludtam volna,
megycsörrent a telefon, hogy az csak na!
Ismerős volt az a hang, Nóriéra hasonlított,
de csak egy szát mondott.

Megdöbbentem, ki lehetett ő,
miért hívott eilyenkor, amikor ennyi az idő?
Na mindegy. Most lefekszek,
és Nóri! Sohase felejtelek!

Reggel van,
és látom, hogy az ablakom alatt 3 ember van.
Nem tudom kik ők, de az egyikük biztos Nóri volt,
Kirohantam, de ők lefogtak, majd egy autóba beraktak!

Rémülten segítségért akartam kiáltani,
de ők a számat be akarták fogni,
Nóri vezetett,
másik kettő, meg kést élezett.

Majd beértünk egy raktár féleségbe,
és lekötöztek egy székbe.
Nóri mindent kitálalt,
aztis, hogy ő az ikertestvére, és ő verette meg Nórit!

A neve Emili,
és engem most meg akart ölni,
teljesen elsápadtam,
és segítségért kiáltottam!

Kiálthattam,
de hallani senkise hallotta,
közeledtem hozzám,
de közbe betörtek hozzánk.

Valami fegyveres osztag,
- Most kapsz te bitang!
Megölte a testvérét,
csak egy kérdés. MIÉRT?

Rám se nézett megse szólalt,
gondolni se gondolt,
Anyu meg apu, erősen a félelemtől, átöleltek,
Miért van ez? Megakartak ölni, és el ütöttek?

Már életkedvem sincs,
kezeimen mintha lenne bilincs,
még most is érzem a szorító köteleket,
a hangot hallom, amint élezik a késet.

Túl sok már a gondolat,
és csak nézem a falat,
étel a torkomon, le nem megy,
egyszerűen az élet nekem nem megy!

Nem! Ez nem én vagyok!
De mégse megy. Vagy csak álmodok?
Lehet minden megse történt?
De mire bármint és gondolnák, valaki felém int.

Apu volt az, az ajtó mellet,
kérdezte miért vayok az ágy alatt,
én csak egy mertet mondtam,
majd kitántorogtam.

Mondjuk magam se tudtam miért,
csak egyszerűen csak ott jó, Azthiszem ezért.
Tanulni kéne,
de most semmi értelme.

A sok gondolat a figyelmem elvonja,
és Nóri hangja...
Sírok,
mást nem tudok.

Bejön a cicám Mici,
ő olyan kis cuki..
Mikor sírok érzem, hogy rám mosolyog,
és általába ettől felvidulok..

Most is sikerült,
szívem felvidult,
Mintha a virág újra forona,
s nem megállna..

Este van, az ágyamban gondolkozok,
ámélkodok, vágyakozok,
mi lesz holnap, mi rossz vár rám,
új nap, új suli les rám.

Mikor reggel lett, a szívem majd megállt,
nem akarok menni, nem akarok senkitse látni,
De azért elindultam,
És amikor a sulihoz értem, egyszer csak megálltam.

Arca mint az angyaloknak,
de mégis teste erős, mint tüze a pokolnak.
Testem elkezdett remegni,
szívem elkezdett jobban dobogni.

Oda jött hozzám,
s gyengéden hozzám szolván,
megkérdi hogy hívnak,
s hogy hol voltam eddig, mert már nagyon vártak.

Én csak dadogok össze, vissza,
de ők csak mosolyognak vígaszomra.
Eyg Mérienn nevezetű lány megkérte, hogy üljek mellé,
és végül oda is ültem őmellé.

Egyre jobb barátok lettünk,
és egyik nap moziba mentünk.
Ott megkérdezte hogy ki tetszik nekem,
elpirultam, s megmerevedtem.

Végül kicsúszott a számon az ő neve,
és ő csak mosolygott, s mondta "összehozzalak vele?"
Én igent mondtam persze,
aztán néztük tovább a filmet erre.

Mikor kijöttünk,
még a boltokban körülnéztünk,
vettünk és néhány dolgot,
aztán a kávézóba ittunk egy kakot.

Mikor haza kísért,
egy dologra megkért,
ne áüljam el senkinek a következő titkot,
"Neki nincsnek már szülei" enyit mondott.

Majd búsan lehajtotta fejét,
én megfogtam a kezét,
próbáltam vígsaztalni,
és elkezdtem kérdezgetni.

Hol laksz, kitől kapsz pénzet?
Magányos vagy? Kapsz rendes ételt?
Amint a válaszokat megkaptam,
megkönnyebültem, s jóltudtam.

Ő visszament az árvaházba,
én haza,
kár hogy most nem jöhetett el hozzánk,
pedig nagyon szívesen várnánk.

Az ágyamnban össze, vissza forgolódtam,
nyugodni nem tudtam,
égész éjjel Mérin gondolkoztam,
meg róla is álmodtam.

Reggel nagyon álmos voltam,
szememet nyitva tartani nem tudtam,
Az órákon félig aludtam,
hisz alvás helyet gondolkoztam.

Méri tudott csak ébren tartani,
mert engem most nem lehetett tanítani.
Szemem Rolandon rajta tapadt,
s két szemem sírva fakadt.

A reményem teljesen elszállt,
mikor megöltelt egy lányt.
Aztán Mérimegnyugtatott,
ő csak a nővére,akit rég nem látott.

Mérien már elhívta Rolit,
én meg neki Denyt,
négyesben császkáltunk,
s sokat szórakoztunk.

Alkonykor haza indultunk,
de Denyt, s Mérit megvártuk.
Elment sütiért,
elég sok pénzért... :S

Roli meg én nagyon unatkoztunk,
és már nayon éhesek voltunk.
Miérék, még sehol,
Roli ennyit gondol:

"Mennyünk el a Mekibe,
együnk aztán érjünk vissza gyorsabban ide"
Én nem tudtam most milegyen,
elmentem hát vele.

Ettünk 1-1 hambit,
ittunk 1-1 traubit.
Aztán gyorsan visszarohantunk,
de Mériék már rég ott váltrak és kérdezték hogy hol voltunk.

Elmeséltük, hogy már nem bírtuk,
s hogy kajáért elszaladtunk.
Méri mondta: "jólvan akkor, de sütét még ennetek kell xĐ"
Aztán megettük őket, de úgy hogy azt mondani se kell xĐ.

Végül már télleg mindeki ment haza,
Csak én mentem máshova.
Roli elhívott hozzájuk,
hogy még beszélgessünk...

Hát beszélgetés az nemvolt,
leterített az ágyra, majd hangos éjszakánk volt.
Szülei nemvoltak otthon,
mi meg az ágyban khm-oztunk.

Mikor reggel lett, Ő már nem volt az ágyban,
lementem a lépcsőn, megkeresni, hogy merre lehet a házban..
Mikor a konyhába értem,
hátulról gyengéden befogta a szemem, én meg nagyon megiedtem.

Mondta psssszt, semmi gond,
majd átöltelt, és bókokat mond.
Én mikor ezt a melegséget érztem,
majd elolvadtam, annyira szerettem.

Ezután megcsókoltuk egymást,
szerintem nagyon szerettük egymást..
Ezután felmentünk felöltözni,
majd elkezdtünk megreggelizni.

Roli hazavitt motorján,
és végül elköszöüntem tőle sírván.
Ő meg csak aztmondta, ne sírjak,
s mondta, hogy máskor is jöjjek.

Egy újjab nap virradt,
és valaki üvölteni kezdett, hogy a dobhártyám majd be szakadt.
Kimentem, de senkitse találtam,
s az erdőbe egyre jobban kutattam..

Végül rátaláltam egy kislányra,
s egy férfira..
A lány kivolt kötözve a fához,
a férfi meg egy kést szorított a nyakához..

Megfogtam egy fadarabot,
háta mögé osontam, és fejére vágtam egy nagyot,
a férfi röktön elájult,
a lány meg a reménytől virult.

Kiszabadítottam,
és röktön átölelt, és megvígasztaltam.
Hazavittem gyorsan,
s a rendőrséget felhívtam.

De mire kiértek,
a férfinek nem volt semmie, csak a hült helye,
a lány még mindig rémülten ölelt át,
biztos már a halál a szeme előtt ált.

Lassan elvonltak a rendőrők,
a lányt is elvitték maggukkal a testőrök.
Nemtudtam mást csinálni...
csak megdöbbenni..

Bementem a szobámba megnyugodni,
de nagyon zavart, hogy az az ember még mindig tud járni,
s szabad lábon van, és még tud gyilkolni,
milessz, hogy ha bosszút áll, és engem fog megölni?

Nagyon nyugtalan voltam,
mikor egy hírt hallottam.
A gyilkost elfogták,
de szemei a bosszút kiáltották.

Rémült is voltam, meg nem is...
a lépcsőn mászkáltam fel is, meg le is...
nemtudtam mit tegyek,
llenyugodni nem tudok, azt ne kérjétek.

Majd csöngetett valaki,
nem más volt mint Méri,
egy hírt közölt velem,
miszerint Roli megcsaltt engem.

Gyorsan felmentünk a szobámba,
hogy tovább meséljen az arcomba.
Elmesélte, hogy a barátnője mondta neki,
hogy Roli egyik este elvette a szüzességét őneki.

A szavam elállt,
mintha a világ újra megállt,
szemeim sírva fakadtak,
s gondolataim ezen jártak, hogy megcsaltak.

Méri átöltelt gyengén,
s szomorúság látszótt szemén.
Aztán Rolit felhívtam,
s ronsa szavak kisíretével dobtam.

Ő bocsánatomért esedezett,
de én aztnomdtam nem, s hogy gondolkozni volna kellet,
aztán aztomndta jólvan Dóri jólvan,
majd lerakta bosszúsan.

Én még mindig sírtam,
s magamat hibáztattam.
Méri nyugtatott,
de nem, nem tudott.

Este alig tudtam aludni,
Rolin járt az eszem. Nem tudtam ezelenn semmitse tenni.
Reggel nem is merek suliba menni,
hisz ott lessz ő, és biztos mindeki előtt le fog cseszni.

De hát... a legtöbben az én oldalamon állnak,
biztos értem kiállnak...
De nem hiszem,
majd lessz ami lessz. De valahogy nemmerem.

Reggelre, pirosas szemekkel ébredtem,
s ahogy felkeltem, összeestem.
Sírtam, nem tudtam semmitse tenni,
se megmozdulni, se felállni..

Azthiszem ma suliba nem megyek,
visszakúszok az ágyba, azt ennyit teszek.
Pedig valamikor úgyis mennem kéne..
de ezt előbb feloldani kéne.

Mikor vége lett nekik a sulinak,
valaki hív, nemértem miért zaklatnak.
Nincs kedvem felvenni,
csak sírni, és ágyba bújni.

Aztán abbahagyta, majd a csengő szólalt meg,
nemakartam felálni, se kimenni, se nézni meg.
Aztán odatántorogtam az ajtóhoz,
mikor kinéztem a lyukon láttam kiaz, s visszarohantam az ablakhoz.

Roli volt az, egy csokorral,
s majd egy kis időő gondolkozzással,
visszamentem kinyitni az ajtót,
s ekkor ő szájon csókólt.

A virág leesett a földre,
se engem megölelt közbe,
nem akartam abbahagyni,
s bocsánatot akartam kérni.

De mire megszolaltam volna,
aztmondta semmi gondja,
ő kér bocsánatot, hogy ilyen hülye dolgot tett,
hogy egy lányt lefektetett.

Ő engem szeret, nem valaki mást,
ő csak engem ölelne át úgy, ahogy senki mást.
Elmosolyogtam,
s a válára sírtam.

Ott álltunk a nappali közepén,
egybefonódva, szerelemláng mélyén.
Nem is tudtam, mennyire szeretem,
s hogy kit dobtam volna el, egy kis bakiért.

Majd az ajtó kinyillik,
anyu meg apu volt az, s Rolit jól megnézik.
Kérdi, apu, ki ő, hogy kerü ide,
és helyettem Roli válaszolt mindenre.

Végül Anyuék megnyugodtak,
s egy jóvannal eltávoztak.
Majd egy navot nevettünk,
levegőt venni se vettünk.

Később ő hazament,
annyit mondott telefonba, hogy tanulás miatt ment.
Holnap lessz vizsgája,
s hát nem nagyon sokat tanult mostanába..

Nekem holnap nemkellet mennem suliba,
s így egész nap szurkolhattam volna,
mikor egy ismerős arc betoppan az ajtóba,
nem volt más mint az a lány akit megmentettem a multkoriba.

Nem szólt hozzám,
csak egy levelet nyújt át, s mosolygott rám,
majd visszarohant a limuzimba,
majd elszálguldottak, úgy hogy senkise érhetett volna nyumukba.

Megnéztem mien levél volt az,
s mikor megg láttam mi is az,
hanyat estem mikor megláttam,
a levélben 20 milkás csekk volt, s azthittem hogy álmodtam.

De mellette volt egy levél, amiben megírta a lány apja a 20 milkát,
hogy sok köszönet, s 20 millót ad nekem miért megentettem a lányát.
Örömömbe ugrándoztam,
de ezt szerintem nem fogathatom el. [Erre gondoltam]

Végülis a csekket eldugtam,
s megiedtem mikor anyu hangját meghallotam,
bejött a szobámba,
hogy mi új van.

Ezután megkérdezte, hogy kérek e vacsit,
aztmondtam, csak egy harit.
Nemvoltam túlságosan éhes,
de megbátani sem akartam őket.

Azt ettem, egy szendvicset,
s visszahúzodtam a szobámba s felvettem egy ecsetet.
Azok a gondolatok jártam az agyamba,
hogy fesd le! S egy kép lebegett a szemembe.

Valahogy sikerült is,
nem valami Leonárdó Dávincsis,
de azért kilehett venni a lényeget,
s egy fa volt, amire rávolt írva: Elveszem az életed.

A fa alatt egy lány volt elájulva,
elvérezve, s meghalva.
Félelem kerített körbe,
s egy tű volt szúrva szemébe.

Nagyon megiedtem,
s hogy, hogy ezt meg miért festhettem,
de é csak festettem, nem is figyeltem,
s amit már majdnem elfejtettem...

Most újra visszatért,
minden rossz, minden ami engem ért,
elkezdtem sírni,
s e szavakra könnyeket csepegtetni.

Félek, hogy ez valami jóslás,
megfognak ölni. Ez nem ámítás!
Nemmerek semmitse tenni. Mert félek.
Megmozdulni se tudok, mert teljesen megmerevedtem.

Nemakarok élni,
megakarok halni.
Elmenni valahova, merre minden rendben lessz,
semmi kedvem itt maradnii, max egy másik vlágba kerülni.

Ahogy ezeket a szavakat átgondoltam,
összepakoltam, majd elhúztam.
Kóboroltam, járkáltam, mentem,
mígnem egy mezőre kiértem.

Megláttam egy kupac szilánkot,
s eremhez szorítottam egy darabot,
sírtam, az eső zuhogott,
arcomról ezer könycsepp lecsordult.

Nem ezt nem szabad! Mondtam magamba,
s visszadobtam a szilánkot a kupacba.
Tovább tántorogtam az erdőbe,
és arra gondoltam, hogy keresnek-e.

Remélem nem, mert akkor megtalálnak,
s rendesen a fejem lerodítanák.
Na mindegy, mostmár vissza nem mehetek,
ennyire hülye hogy lehetek?

Nem tudom miért kellet megszületnem,
miért van ennyi balszerencsém? Vagy mégsem?
Mindenem megvolt,
csak a pehhem sok volt.

Majd végül eldöntöttem,
s visszaszöktem.
Anyuék már most aggódtak,
de még egy napotse voltam távól, s már szinte rámragadtak.

Kérdezgették hol voltam,
s mondtam, hogy egy nagyot sétáltam.
Megynugottak ugyan,
de a szemükben a kétség fénye ragyog.

Két hangot hallok,
Méri, és Roli hangja volt,
Aggódóan öleltek át,
rémólten néztek át.

Mondtam nekik, semmi baj,
nem történt semmmi baj,
csak sétáltam egy nagyot,
[pedig szökni akartam holott]

Majd szép lassan elment a tömeg,
majd a virágokat öntöztem meg.
Utána bementem a szobába, s Nórira gondoltam,
s hangját hallottam.

De csak képzelődés volt,
s szomorúan leülök, s a nagy csendem semmisem volt,
Megakartam halni, de nem tehetem meg, mert tudom, hogy számítanak rám,
s ezeket a gondolatokat halván, vissza jött minden rossz emlék rám.

Fáj a szívem, szemeimből könnyek hullanak,
s Mici szemei megint rám tapadnak,
megint engem bámul nagy szemeivel,
azt sugározva, nesírjak, megvéd szeretetével..

Jújj, már miket képzelek,
megőrültem! Hisz, minden zagyvaságot összeszedek..
Ezért érdemes élnem? Hamarosan idegösszeomlást kapok,
s nemtudom magam irányitani, és a végén lelkileg hlott maradok.

Nem értem miért kínoznak engem az életemmel,
miért van ennyi pechem mindennemmel,
a végén, mindekit bajba sodrok,
de énn abba belehalok.

Mostis a sötét szobába gubbasztok,
ahelyett hogy a többivel barátkozok,
de ahhoz nekem nincs kedvem,
s egyszer úgyis kiderülne szomorú életem..

Egy hangot hallok,
az ajtó nyikorog,
s Méri belép rajta, körülnéz, merre van mi,
s azt a féltő hangot hallanni...

Majd felkapcsolja a villanyt, s látja,
hogy itt vagyok, s hogy élni se tudok pár napja.
Odaül mellém, én még mindig nem mozdulok, csak előre nézek,
majd megfogja hideg kezemet.

Szólítja a nevemet,
én nem tudok válaszolni. Remek...
Mitha lelennék fagyva,
s szemén aztlehett látni, hogy megvagyok halva?

Nem! ezt nem hiheti rólam,
s nagy nehezen megszólaltam.
De elkezdtem sírni,
s egy lapra értelmetlenségeket íni.

Méri értelmetlenül néz,
mégis örül, hogy nem halltam meg, s nagy szemekkel néz,
nem érti meg hogy egyedül akarok maradni,
s nem akarok senkitse látni.

De a szemébe nem akarom mondani,
mert félek, egy ezzel a bunkó szöveggel, elvezsítehetem, s hozzám se fog szólni,
de mégis a szemébe mondtam,
de ő csak annyit mondott, hogy megért, őis eztmondaná a helyemben.

Majd elment, mosolygva,
én meg utána továbbra, is otta ültem, a szétcincált macit fogva.
Majd bebújtam a takaró alá,
s elbújtam az élet elöl, s bebújtam még a lepedő alá.
---
Nemtudom most milessz,
változtatok. Ezlessz!
De nemtudom megtenni, mert valami leköt, hogy ne mozduljak,
egy kötél, szoroson körbeölel, hogy smemitse tegyek, s a fájdalomtól eláljuljak.

Aztán lementem valamit enni.
S igen. mitnha láttam volna a jövőt. Megtörtént. Else tudom hinni.
Elájulni? igen. elájultam, semmitse tehettem,
a kés beleált a kezembe, s egyedül feküdtem és véreztem.

Még mindig véreztem,
mikor valaki bejön az ajtón, s iedten kérdezi mit tettem,
Roli volt, s hívta a mentőt,
s utána hozott egy lepedőt.

Szorosan körbetekerte vele a sebet,
s körbetapintotta a kezemet.
Nyitot szemekkel, még mindig ájultan feküdttem,
az aggódó szerelmemmel mellettem.

S szírénák hangját lehetett hallani,
és egyszerre csak körülöttem terem egyszercsak mindenki,
feltettek a hordágyra,
s a szerettem azon aggódtak, hogy magam küldtem-e a halálra.

Még nemtudták mitörtént,
hogy egy balaset történt.
De akkoris. Vajon hogy ájulhattam el,
nemtudom. Csak nehogy végül halálba mennyek el.

Nemakarok most meghalni,
mikor már egy boldog célt akartam magamnak kitűzni,
és pont most fogok meghalni,
érzem. Nemfogok tovább élni.

Sötét percek jöttek rám,
hisz elaltattak,s egy hadsereg kötszert kötöttek rám.
"Újraitt ahol Nóri meghalt,
már megint életveszélybe keveredtem, s idekerültem"

A Roli épp benvolt amikor elmosolyodtam,
s szemében a remény fényét láttam.
Nagynehezen felültem,
s mondta, hogy sok vért veszítettem.

Teltek múltak a napok,
s hazaengettek az orvgosok.
Esténként furcsáltam valamit,
anyu esténént mindig eltűnik....

Egyszer aztán utána mentem,
egész útján láthatatlanul követtem.
Majd egy söröző elé értünk,
mind a ketten bementünk.

Vagyis ő ment be,
én az ablakon át figyeltem, mit csinál ő egy ilyen porfészekbe.
Valami csavargó társasággal,
szétitták az agyukat, s éjfél körül anyu elindult dülöngélve, egy üveg pálinkával.

Így ment ez minden este,
s egyik nap, mikor ment sietve,
megállítottam az ajtóba,
s erre mérgesen aztmondta mennyek vissza az ágyba.

Majd megszrítottam a kezét, hogy nemennyen el,
s a tegnapi estét meséltem el.
Erre dühbegurult, s a sörös üveget fejemhez vágta,
az ezerdarabra széttört, és ő csak ment vissza a kocsmába.

Segélykiáltásokért sikítottam,
mire apu lejött, s látta, hogy vézrek, s nagy a fájdalmam.
Hozott valami kendőt, betekerte vele a fejem,
s megkérdezte mitörtént velem.

Elmeséltem, hogy anyu eszét elvette a pia,
s hogy esténként elszökik a kocsmába.
Mérges arcal nézett az ajtóra,
s a válást hatogatta.

Majd leültünk a fotelba,s elmesélte, hog nem csak most történt ez,
hanem régebb óra van ez.
Mikor fiatalok voltak,
sokat jártak a kocsmába, s anyu, meg apu nagyon sokat ittak.

Mire megszülettem én, apu lemondott a piáról,
mert tudta ennek rosszvége lehet, Szóval lekell szokni az alkoholról.
Egy ideig úgytünk anyunak is, csak aztán megint elkezdte,
s abbahagyni nem tudta, s az italt úgy itta, mint ahogy az ételt ette.

Én megszolalni nem tudtam,
s lefeküdtem, s aludtam.
A reggelt vártam, hogy kijónazodjon,
s az estét elmeséljem neki, hogy mindent meggondoljon.

De mikorra reggel volt,
anyu seholsem volt.
Hívtuk a rendőrséget, s mindent elmondtunk,
ők pedig elsápadtak, s a kinézetéről kirdezősködtek, [mi nagyon gyanakodtunk.]

Majd szomorúan lenéztek,
s egymásnak mondták, tudják ki az a nő, akit reggel a folyó mellett néztek.
S mondták szomorúan mondták, hogy az a nő márpedig már halott,
mert a folyó partján vérbe ázva találták a halotott.

Zúzódásokkal, s vérbe fagyva találták,
s a rendőrők azt mondták, hogy halálra verhették s otthagyták.
Magamba mondtam, hogy biztos valamelyik bartája,
túlságosan berugott, halálra verte anyámat, s odavonszolta a folyó partájra.

Ez hírek hallatára, majd összeestem,
s aput erősen átölteltem,
már csak 3 olyan ember van aki igazán számít,
namostmár télleg elegem van. Még mijön? A sors még mit ámít?

Lelkem teljesen összetört,
én ezt nem bírom. Hozzon már valaki fegvert, s lőport,
hadöljem meg magam,
s had távozzak. Nem tovább kínzani fájó gondolatokkal magam.

Áhh... megakarok halni.
nem értelme így tovább élni,
kínzó gondolatokkal, felkelni, s lefeküdni,
s idegeim a vételenségig húzni.

Miért velem történik meg ez?
bárt ne történt volna meg mindez.
Fáj az életem nem tagadom,
ennél rosszab már nem lehet. Legalábbis én ígygondolom..

Aztán teltek múltak a napok,
s elérkezett a temetés, s mást nem csinálok, csak sírok.
Mikor látom, hogy a kopórsót a sírba beleteszik,
nem tudok mit tenni, a majdnem megszerzett reményem is kialszik.

Majd elmentem egy italozóba,
valami könnyeb, elegánciásabb kocsámba,
és ott először életembe,
teli ittam magam, és ott rúgtam be.

Beszélni alig tudtam,
s hazafele menet az útszélén tántorogtam,
mikor megláttam Rolit,
s ott smárolta a szomszéd csajt, Regit.

Átrohantam az úttesten,
elöktem egymástól a tubérkóló párt mérgesen,
s részegen ott üvöltöttem velük,
Regi aztán elhúzott, mintha semmi se lett volna velük.

Roli ottmaradt velem,
de én csak ennyit mondtam, hogy végezett velem,
nem érdekel többet, én már meg nem bocsátok,
és hajrá! nyugodtan járjatok!

S ezekkel a szavakkal elmentem,
de Rolni nem engedett, és aztmondta hogy elment az eszem,
de nem érdekelt, akkoris tudom mit láttam,
és végül otthagytam.

Mire reggel lett, kialudtam magam,
megreggeliztem, s megfésültem a hajam.
Mikor a tükörbe néztem,
megkérdeztem magam, dühösen: MIT TETTEM?!

De nem tudom. Hogy ez most jó volt ez,
s értelme volt ezeknek? Értékes volt e mindez?
Fú. DE BIZTOS JÓVOLT!
Mondom magamba. s addigis ameddig vele voltam jó volt.

De vége. Nincs több vidám pillanat,
nekem ez sok, túl sok a rossz áradat...
Nemtudom. Nem merek holnap suliba menni,
hamarosan nemtudok tovább élni.

Megígérem magamnak,
ha még egy rossz történik megölöm magamat,
de csak azbaj, hogy lelkem azt akarja,
de kezeim nem engednek. Hát.. ja.

Majd este lett,
az egész szobába teljes sötétség lett,
egy lámpa fénye szűrödött át az ablakon,
és egy pontot jelölt ki az ágyon.

De valami volt ott,
egy régi gyerek játék villogott,
odamentem megnéztem,
s furcsálkodva felvettem...

Majd a régi emlékek visszatértek,
a kezdetektől, idáig, s minden barátom akik ismertek.
Ez a játék, felderített arra, hogy milyen sok dolog is történt,
s mennyire jobban szerettem a régi ént...

Aki mindig vidám, humoros,
nem ilyen fáradt, depresszisos,
Mennyi dolog történt életembe,
mennyi rossz dolog néz most a szemembe.

Csodálom, hogy még élek,
és még vannak barátaim, akiknél vígaszra lelek.
Nem tudom, még meddig élhetek ez reményekkel..
Bárhogyis. Nekem nem lehet mondani, hogy az életem nem volt teli rosz élményekkel.

Ezek gondolatok után,
felhúztam a redőnyt dúrván.
Kinéztem, kisírt szemekkel az ablakon,
szürkeséget láttam az egész világon.

Beledobtam magam az ágyba,
majd alaludtam a gondolataimba.
Majd valaki rámugrott,
és doromolt.

Az én drága ciccem volt,
olyan aranyosan nézett rám, és az egészről semmitse tudott...
Majd átraktam mellém, és belebújtam a takaró alá,
csak egy percet kaphatnák, hogy elbújjak elől, -vetemedtem a gondolataim alá.

Majd egy kést pillantottam meg,
és arra gondoltam ha senkisem ölne meg,
ezzel megfogom ölni magam,
s lehunytam szemeimet a halálra várva, csavagtava hajam...

Na elég az önsajnálatból!
Talán boldognak kéne lennem, mert elegem van ezekből a szar gondolatokból,
kikéne szálnom a sötétségből, s benyitni a világosságba,
vidámnak kell lennem, s talán minden jóbblenne újra ebbe a világba.

S kimentem az udvarra, leüeltem egy nagy kőre,
leszedtem a mellettem lévő, pipacsot, s lettettem a fűre,
azt bámultam félmosollyal,
fújta a hajamat a szellő, a madarak röpködtek nagy vidámsággal.

Mikor már kezdtem élvezni, egy kicsit az életem,
ott jött Roland, és mintha nem ment volna el előttem, úgytettem.
De nem hagyta, hogy semmibe vegyem,
csá! Ilyen módon odakiáltott nekem.

De még odase néztem,
lehajtottam fejem,
még mindig a pipacsra koncentráltam,
nem érdekelt, hogy ő még hátra néz, látni őt nemakartam.

Aztán mikor már jómessze volt, felsóhalytottam,
s nagy szemekkel az égre néztem, s valami újra gondoltam.
És eszembejutott, az eldugott 20 millám,
s arra gondoltam, hogy elmondom apunak, és elköltözünk, innen de gyorsan ám!

Aztán bementem a házba, apu ott olovasott,
mikor eléáltam, és bejelntettem, majd leesett a székről, azokon amit hallott,
nemhitt a fülének, s majd egy perc csodálkozás után, aztmondta rendben,
s aztán megbeszéltük hova is menyjünk, egy csomó helyett kiválasztottunk, örömünkben..

Aztán ránéztem  a naptárra, és láttam,
holnap lessz a szülinapom, s hírtelen mindent kitaláltam.
Felhívtam Mérit, és egy csomót meséltem neki,
szakítottam, s hogy holnap nagy buli.

Ő azt az ötletet mondta, mennyünk el egy szépségszalonba,
aztán mennyünk a fordrászhoz, majd még valahova.
Majd az idpontot is megbesztéltük,
s aztmondta reggel 7-kor keljünk.

Este lett, én már alig bírtam magammal,
a reggelt vártam, s aludni se tudtam, tudtommal.
Végül sikerült elaludni,
de hamar reggel lett, s megszólalt az óra, és elkezdtem felkelni.

Felöltöztem, s megettem a reggelit, majd futottam ki,
és még apu is szólt ne ilyen nagy rohammal mennyél ki. xD
Aztán kint Méri várt, s megölteltük egymást,
s megkérdezte, hívjunk még mást...

Én nemet mondtam,
Mérin kívül senkit sem akartam.
aztán elmendtünk a szépségszalonba,
ki sminkeltek minket, és utána mentünk fodrász házába.

Én lila, és rózsaszín tincseket kértem a hajamba,
fekete alappal alatta,
Méri rózsaszín,piros tincset kért,
és szőke alapot kért.

Ezis megvolt, aztán egy pirszinges mellet mentünk el,
s megláttam, két pirszinget, és nagyon megtetszettek,
mondtam mennyünk be,
s végül bementünk a pirszingesbe.

Én kértem kettőt, s megkérdeztem, beis tennék,
igent mondtak, s betették.
Mondhatom nem volt valami kellemes érzés,
olyasmi volt mint egy gyenge, de mégis fájdalmas érintés.

Végül készek lettünk ezzelis,
s bementünk egy koktélbárba is.
Ittunk egy-egy jó hideget,
s még ott beszélgettünk, eleget.

Aztán, mikor besötétedett, hazaindultunk,
egymástól elbúcsúztunk,
majd mikor apu meglátott,
szinte elájult, de mégis tetszett neki, s megkérdezte mi az számon, s az orromon ott.

Majd elmentem lefeküdni,
s rózsa illatot tudtam észlelni,
az ágyamon ott volt egy,
s szöveg volt rajta..nemis egy...

Minden féle benne volt, legfőképp hogy imádlak,
s már tudtam is hogy ki volt az, mert ő szokta mondani hogy imádlak..
Roland küldhette,
de nem nagyon érdekelt, s a rózsa a szemetesbe kötött ki. Megérdemelte.

Aztán télleg lefeküdtem,
mégis ezen a szemeten járt az eszem..
nemtudtam nagyon aludni,
de végül sikerült, álomba merülni.

Reggel hívott Méri, menyjek el a pályára,
de mondjuk semmi kedvem nem volt elmenni oda..
végülis elindultam,
s már rájöttem, miért nagyon nemakartam...

Szinte mint egy időzített bomba, valaki letámadt hátulról,
behúrcolt egy házba, de közbe semmit se láttam az elrablóból,
levolt kötve két klábam, s kezem,
bevolt kötve mindkét szemem.

Majd egy késsel leakarta vágni a ruhámat,
de a bal lábammal eltudtam szakítani a ragasztómat,
s hasba rúgtam rendesen a rablót,
majd valahogy elszakítottam, az összes ragasztót..

Mikor levettem a szememről is,
az még mindig ott fetrengett, a hasrugástól,
s mikor az arcát megláttam,
nagyon emgdöbbentem, s majdnem elájultam.

Nem más volt mint Roland, akit annyirra szerettem,
ő fetrengett ott a fájdalomtól kínozva, mert megütöttem..
A düh, az ijedtség, a félelem, látszott arcomon,
de erős voltam, s nem érdekelt megszöktem az ablakon.

Majd hívtam gyorsan a rendőrséget,
ők gyorsan rátmadtak, se elvitték ezt a szörnyeteget.
Majd haza mentem, s azon gondolkoztam, hogy miért velem,
közbe egy kavicsot rugdostam, s rendkívűl elkezdett fájni a fejem.

Majd ledőltem, a puha fűbe,
az élet bajaitól megszabadúlva egy percre,
nem gondoltam semmire,
se a barátaimra, se az ellenségeimre, se a halálra, se az életre.

A hűs szellő fújta a hajam,
a madarak elbújtak, s elkezdett fázni kezem, lábam,
felhők jöttek, s dörgött az ég, esett az eső,
de nem érdekelt. Ez a néhány perc túl sokat jelentett nekem.

Mire teljesen eláztam,
felkeltem a földről, és tovább indultam,
az eső még mindig esett,
az eget villámok világították meg, és csak dörgött.

Mikor be értem a házba, halottam csörög a telefon,
felvettem, és egy kórházi nővér szólt bele szomorú hangon,
aztmondta jöjjek be abba a kórházba,
"sűrgős, mert az apja látni akarja"

A kezemet lehajtottam, kiesett belőle a telefon,
elkezdtem rángatózni, mintha megállt volna a világ úgy látom,
s összeestem, mert a vége halál lessz, tudtam,
de ha ő is, akkor megölöm magam!